Drámaian fáj, fájóan drámai.
Ma valahogy nem esik meg rajtad a szívem.
Pár órája még azt mondtad, boldog vagy,
Most meg már a halálodat kívánod.
Ez nem drámai. Nem tragédia, még csak nem is komédia.
Ez egész egyszerűen csak nevetséges.
(Meg egy kicsit azért álszentség is)
Én meg érzéketlen vagyok. Tudom.
Na és aztán? Az egész rohadt világ érzéketlen.
Én miért ne lehetnék az?
Nem téged akarlak bántani,
sosem akartalak bántani.
Soha senkit nem akartam bántani,
mégis, lábnyomaim helyén
csak vöröslő fájdalom bimbódzik.
Csak ehhez értek.
Na ez már dráma. Tragédia.
És tudod, mi a komédia?
Az élet. Az óriás, a mindenható, az örökké tartó nagybetűs élet.
Szinonimák egymással. Tudtad?
Én is csak tegnap jöttem rá.